Hálaadó istentisztelet

 

 

A 2023. év hálaadó istentiszteletét a Budakeszi Gyülekezet október 22-én tartotta. Délelőtt Bolla Sándor

hirdette Isten igéjét, a Zsolt 107. fontos üzenetét hangsúlyozva: ötféle élethelyzetet tár fel a zsoltár,

és mindegyik azzal teljesedik ki, hogy "De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kimentette őket

szorult helyzetükből. A helyes útra vezette őket..." (Zsolt 107,5-6a).

Mindannyiunk számára nélkülözhetetlen életbölcsesség: bajainkban az Úrnak, a mindenható Istennek

a segítségét kell kérnünk és fogadnunk, mert készségesen megmutatja hatalmát azok felé, akik hittel

kiáltanak hozzá.

A délutáni alkalommal Lukács Tamás, a gyülekezet ügyintéző lelkipásztora szolgált Isten igéjével a

Zsolt 34,7-9 üzenetét hirdetve: "Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR!" Az igehirdetés hangsúlya a

személyes felelősségünkre esett, arra, hogy akarjuk érzékelni és meglátni a jó dolgokat. Az

Istenben hívő ember ne a rossz dolgokat kutassa emberben, eseményekben, hanem vegye észre:

Isten gondoskodása körülöleli életünket. Isten jóságának és gondviselésének érzékelése indít a hálaadásra.

 
Szeretetteljes hívás istentiszteletre

Kedves Testvérek!

Kedves Érdeklődők!

 

Istentiszteleti alkalmakat vasárnaponként délelőtt 10 órai kezdettel tartunk

Lukács Tamás lelkipásztor szolgálataival.

 

A korábbi időben rögzített igeszolgálatok megtekinthetők

a gyülekezet Youtube csatornáján,

az alábbi linkre kattintva (szolgál: Kiss Tamás lelkipásztor)

Baptista Gyülekezet Budakeszi - YouTube

--------------------------------------------------


Jézus mondja:

Boldogok akik éhezik és szomjazzák az igazságot mert ők megelégíttetnek /Máté 5:6”


 

A gyülekezet lelkipásztora:

Lukács Tamás ügyintéző lelkipásztor

 

 

Elérhetőségünk:

- személyes találkozássa minden vasárnap az istentiszteleti időkben;

- Kapcsolat  e-mailen keresztül: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

- Címünk: Budakeszi, Széchenyi utca 50/a.

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 
Isten Szentlelkének munkája rajtunk és bennünk

 

„ha Isten Lelke lakik bennetek…” (Róm 8,9c)

 

Istenünk terve felemelő változásokat valósít meg az életünkben.

Gondoljuk át a pünkösdi textusunk üzenetét! Urunk arról beszél nekünk, hívőknek, hogy Isten gyermekei vagyunk. És aki Isten gyermeke, abban az Atya Szentlelke lakik, és ez a Lélek szólít, tanácsol és a mennyei rend és szentség mértéke szerinti dolgokat munkálja ki már most, földi hívő életünkben. Át akarja venni az irányítást felettünk.

1. A mi Urunk Lelke megszentelt életre kelti bűnre hajló testünket. Akiben nem jut érvényre Isten Lelkének szándéka, az „nem lehet kedves Isten előtt”, mert cselekedetei testiesek, és ellentétben állnak Isten szentségével.
Tudjuk, hogy testi mivoltunkból csakis testies cselekedet és életvitel eredhet.
Erről tanít Pál apostol is: „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5,19–21

Tapasztaljuk, hogy alapvető ellentét és harc van a testi mivoltunk és az Ő Lelke által irányított belső emberünk között: „a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással” (Gal 5,17)

A Szentlélek szándéka velünk az, hogy Isten természete szerintivé nemesedjen az életünk.

2. A Szentlélek bizonyságtétele bennünk, hívő emberek lelkében így szólal meg: „Isten gyermeke vagy”. Ezzel erősíti meg hívői öntudatunkat. Istent Atyánknak nevezi, Isten előtt minket gyermekének mond;
– kijelenti új, szabad állapotunkat: vagyis, hogy „szabadok, gyermekek és örökösök” vagyunk;
– felszabadít a félelmek alól;
– legyőzi testiességünk diktátori uralmát, és Isten fiaihoz méltó dolgokat valósít meg bennünk és velünk, és fejlődésünk során az isteni hasonlóság jeleit ábrázolja ki arcunkon.

3. A Lélek ember Krisztus tanúja a jelenvaló világban. Mindenhez az Úr értékrendje szerint viszonyul, és az Ő lelkületében maradva valósítja meg evilági küldetést.