|
Gyülekezeti egység a környezeti sokféleségben
Pál apostol az Efézusbeliekhez írt levelében felhívja a gyülekezet figyelmét a lélek egységének
megőrzésére: „Tartsátok meg a Lélek egységét!” (Ef 4,3). E levél a gyülekezeti lelkigondozás egyik
mesterműve.
Az ősi írás a mai Krisztus-test tagjaihoz, hozzánk, hívő emberekhez is szól, akik mindezzel együtt
is esendő emberek vagyunk. Gyakran eltérő látásunk van a dolgok rendje felől. Ismert közöttünk
a személyi kérdések miatt nézeteltérés, indulatosság és ezer más között a dolgok különféle
fontossági sorrendjének kérdése is.
A lelkigondozás hátterét vizsgálva látni kell, hogy a gyülekezet ma még úton van, még nincs a célnál.
Sokszor találkozik olyan élethelyzetekkel, melyekben rosszul mennek a dolgok – van, hogy a
bajok okát is egymásban látjuk –, és ezekben a helyzetekben is kell felmutatni a krisztusi lelkületet.
A lelkigondozói felhívás nem alaptalan. Nagyon is szükségszerű, hogy az elhívásunkhoz és az
Elhívóhoz méltó életformára ösztökéljen bennünket. Az Úr Lelke iránti engedelmesség teheti
alkalmassá a Krisztus iránt elkötelezett hívőt arra, hogy érdekei és javaslatai mellőzésekor is
a gyülekezeti egység munkása legyen. Kellő őszinteséggel el kell mondanunk: eddig úgy jártunk el,
hogy amikor sérültek személyes érdekeink, megnehezteltünk társainkra, valamiképpen elégtételt
vettünk. Az Úr azonban ennél érettebb lelkiségre formál bennünket: a másik, a nehezen
elviselhető, a gyakran bosszúságot okozó testvér szeretetben való elviselésére, vagy amikor
felszökik az indulat, a szánk szelíden, békességes előremutatással szóljon, és így munkáljuk
a Lélek általi egységet. |
