|
Jöjjön el a te országod,
legyen meg a te akaratod!
Az imádkozó hívő vívódásai,
avagy a nem teljesült imakérések okozta zavar
Isten uralma a Szentlélek által az a hatalmi terület, ahol érvényesül Isten akarata. Az isteni akarat
az ő uralmának alapja.
Kérdés, hogy a megváltott ember beleilleszkedett-e az ő uralmába, és ha igen, akkor maradéktalanul
történik-e ez?
A királyság működésének leírásakor látni kell, hogy az isteni akarat isteni rendet tart fenn, isteni terv
valósul meg általa. A Szentlélek munkája a megváltottak között, hogy ahívő embert az
isteni akarattal és tervvel összekösse. Itt ellentétes pólusokat képez az emberi és az isteni
szándék. A Szentlélek célja, hogy az ember legyőzze elsődleges indítékait, saját testies indíttatású
céljait, és teret adjon a felülről való akaratnak.
A hívő keresztyén folyamatosan döntési kényszerrel él: Isten uralkodása és saját akarata között
választ.
A szellemi ember. Harmonizálódik Isten terveivel. Lemond saját céljai megvalósításának makacs
szándékáról. Eredménye: az emberi feloldódik az isteniben. Elhalványulnak a testies célok, és domináns
lesz az isteni. Istenre néz, lát, és az isteni célok fokozódó mértékben úgy fogalmazódnak meg
benne, mint ami a sajátjai.
A testies hívő Isten uralmával szimpatizál, de ragaszkodik saját céljaihoz. Eredménye: Látja
ugyan Isten dolgait, de ott vergődik a Királyság határvonalán, és megmarad az emberi céloknál.
Kér Istentől, alkudozik, vergődik, mert nem kap meg mindent. Kétségeskedik, lázong:
– „Ha a megváltás részese vagyok, és az új természet lelkületének gondolataival,
vágyaival kérek, miért nem kapom meg?”
– „Ha kérem a vágyott tárgyi dolgokat, miért nem kapom meg?”
Ez a bizonytalanság kétségeket terem a szívben és lázongóvá, zúgolódóvá teheti a hívőt.
Válaszok, válaszadási kísérletek:
1. Tökéletlenség állapotában vagyunk. Kettősség lakik bennünk. Már fel-, felismerjük Isten
titkait. Azokban a dolgokban, melyek másokra nézve jelentősek, például a tanúskodásunk, Isten
megóvhat a jelentősebb tévedésektől. Azokban a dolgokban, melyek öncélúak,
megengedi a vergődésünket, melyekben kipróbáltakká válhatunk, és az érettkorúság
megvalósulhat hitéletünkben. Ez történik egy kérés és annak késlekedő vagy elmaradó teljesülése
esetén.
2. Alapjában véve nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk Istenre. Legyen
kitüntető megbecsülés számunkra, ha egy ember munkáját elfogadja Isten! A mi
vergődésünk, áldozathozatalunk nem jelent semmi egyebet, mint próbálkozást megfelelni
a Szent igényeinek, de ez őt semmire sem kötelezi. Nincs arra kötelezve, hogy bármi
súlyos áldozatunkat is ő beépítse a maga terveibe. (Olyan lehet ez, mint amikor az ács
kisfia ott lábatlankodik apja mellett, tanulja bekalapálni a szeget a fába. A kisgyermek
számára ez sikerélményt jelenthet, de tette a munka egészére nincs jelentőséggel.)
Az egyetlen értelmes emberi cél az lehet, ha teljes erővel arra figyelünk, miként
igazodhatunk az Úr terveihez, melyek korokon, időkön, emberi életeken, személyes
vágyálmok felett magasan átívelnek, magukba foglalva a világmindenség egészét.
Kicsiny pontok vagyunk mi az egészben. Ugyan nem vagyunk jelentéktelenek Isten számára, de
csapongó vágyakkal és ötletekkel élünk előtte. Nem annyira hasznosak vagyunk számára, mint
inkább szeretettek, kegyelemben elhordozott gyermekek.
Élethívatásunk: beleilleszkedni az isteni rendbe, aktív részesévé válni terve megvalósításának.
oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo |