Akire sokat bíztak...

Pünkösd, a Szentlélekkel való betöltekezés ünnepe

 

Pünkösd ünnepével ma sokan nem tudnak mit kezdeni. Nem értik, nem ismerik a jelentőségét, pedig a keresztyén életszentség alapja és forrása.

A megtérésre adott isteni válasz.

 

A megtérés az ember cselekedete. A belső ember küzdelmének eredménye. Tulajdonképpen az értelem, a gondolkodásmód és a viszonyulási mód megváltozása, melynek hátterében értékrendi változás áll. A krisztushitre jutott ember értékrendje lecserélődik és helyébe mindinkább a krisztusi értékrend lép. Ez a döntés szintjén sok esetben csak egy pillanat, de az értékrendi változás a lélekben lezajló hosszabb vívódási folyamat.

 

A megtérésre adott isteni válasz a Szentlélek kiáradása, befolyása az emberi lélekre. Erről a befolyásról Jézus közvetlenül megáldoztatása előtt szólt tanítványainak, felkészítve őket arra az időszakra, amikor az ő fizikai látásának hiányában fognak élni a mindennapok hatásai között: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14,26), „amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra…” (Jn 16,13).

 

A hívő ember tehát úgy élhet a mindennapi családi, társadalmi hatások között, hogy közben benne Isten Lelke végzi a maga munkáját: szól, vigasztal, bátorít, fedd, irányt mutat, felfedi a kusza, elrejtett dolgok valóságát. (A bibliai kifejezés, amit Jézus használ itt a Paraklétosz kifejezés, ami jelenthet védőügyvédet, kalauzt, vezetőt stb. Vagyis ezek a pozitív többletet jelentő hatások érvényesülnek a Szentlélek befolyása alatt élő emberben.

 

Hogyan értelmezzük ezt, és miben nyilvánul meg a Szentlélek uralma a mindennapi életben?

 

A kérdésre egy szemléletes példával hadd válaszoljak! A legtöbben részt veszünk a közúti közlekedésben. Szinte naponta szembesülünk azzal a ténnyel, hogy mennyire nem mindegy, ki ül egy-egy autó volánjánál. Ha történetesen egy gépkocsit valami felelőtlen személy vezet, az sok bajt okoz. Száguldozik, figyelmetlen, nem törődik mások biztonságával, csupán saját adrenalin-szintjének fokozása az egyetlen szempontja. Miatta esetleg mások megsebesülnek, kárt szenvednek, esetleg meg is halhatnak. Viszont, ha ugyanennek az autónak a volánjához egy felelősségteljes, megfontolt ember ül, megváltozik a gépkocsi mozgása a közlekedésben. Azt látjuk, hogy kiszámítható, másokra is figyelő, türelmes, udvarias vezetési stílus érvényesül. Mellette biztonságban érzi magát a többi közlekedésben részt vevő személy.

 

Ugyanígy történik a Szentlélek által bekövetkező változás is az emberi életben. Ne gondoljuk, hogy pünkösd, a Szentlélek kitöltetésének alkalma egy vallási szférába sorolandó esemény. Egyáltalán nem így van! Ez amikor megtörténik egy ember életében, azt a környezete, az egész közösség, amiben él, észre fogja venni, és felettébb hasznosnak fogja találni.

Nagyon nagy baj az, amikor a hívő keresztyén hitével elvonul, bezárkózik a maga privát szférájába. A keresztén hit, a krisztusi új ember élete a társadalmi kapcsolatokba való, minta só az ételbe. Ezért együtt fohászkodjunk az énekíróval:

 

Jövel, Szentlélek Úr Isten!
Töltsd be szíveinket épen.
Mennyei szent ajándékkal,
Szívbéli szent buzgósággal…

(Veni SacteSpiritus – M. Luther átdolgozásában)

Lukács Tamás lelkipásztor

 



 

 

A hűséges szolga alternatívája

 

Lukács 12,47-48 - "Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”

 

Nem kevesebbre, mint a mennyei világ örökségére hívattunk el. Krisztus megváltó áldozata árán részünk van a szentek társaságában, jövendőnket az isteni világ ma még elképzelhetetlen dicsőségének ígérete tölti el reménységgel. De ma még itt vagyunk a mai modern világ hatásai, delejező erői között. Keresztyéni célunk nem e világ megnyerése vagy elérése, mégis mintha sokszor kísértenének valami efféle jelek, melyek fel- feltűnnek a gyülekezet bizonyos mozdulataiban. Ismétlődően előtűnő nyugtalanító jelenségek figyelhetők meg a szentek közösségében. Többletre vágyódás, valami megfoghatatlan, meghatározhatatlan cél elérése, különleges közösségi forma, különleges tanítás és különleges keresztyén képesség kívánása nyugtalanít sok kortárs keresztyén testvérünket. Ennek a vágyódásnak sok közös, világszerte megfigyelhető jele mutatkozik. Ezért az emberi reakciók is nagyon hasonlatosak a világ különféle térségeiben élő keresztyének között. E vágytól űzött emberek aztán hamar találnak valamit, amivel magukra irányítják a hasonló állapotban levő társaik figyelmét. Az azonban, amit tesznek nem a keresztyén közösség krisztusi rendjének győzelmét eredményezi, hanem részeinek, csoportjainak a Biblia normatívát jelentő gyülekezetképétől eltérő, másságot, megnyilvánulásaiban érdekfeszítő izgalmat, „szent szórakozást”, szórakoztatást hordozó hatást jelent. És a főcél – soha be nem vallottan – mindig a szereplők sikere, érvényesülése, nem kevésszer nyeresége.

 

Amit tenni kellene, azt csak kevesen látják helyesen, amit pedig nem parancsolt az Úr, az fontossá lett. Unatkozik Isten népe. Unalmát olyan foglalatossággal igyekszik elűzni, ami szórakoztató, és ezért sok embert oda vonz. Hangos zene, új, modern éneklési formák, un. dicsőítés és olyan előadók, akik a hallgatóság szívében feszülő, titkos, kimondani sem mert gondolatokat bátran kimondják, és játszi könnyedséggel, lezserséggel tanítva gyors sikert aratnak. A tejnek italával táplálkozó testvéreinket elbűvölő, a Szentírás fényében azonban meg nem álló megállapításokat tesznek. A bibliai üzenet átadásának új formákat keresnek, amelyek érdekesek és szórakoztatóak. A jelszó: evangélizáció – így könnyebben elérjük a tömegeket.

 

Valami itt az üzenetközvetítés terén nincs rendben. Félreértés, helyzetünk, felelősségünk megértésének zavara van a dolgok mögött. Ha történetesen, egy megtért színész vagy a szórakoztatóiparból Krisztushoz jövő ember saját szakmai többletével hirdeti az evangéliumot, az más kérdés. Nem volna szabad ezeket a módszereket átvenni és alkalmazni azoknak, akiknek nem ez a hívatásuk! Ha ég a ház, süllyed a tengerjáró hajó vagy háborús helyzetben a légiriadót jelző sziréna szól, nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy valaki szeretetteit pantomim előadásban vagy rock esetleg rap stílusban előadott énekkel akarná figyelmeztetni a veszélyre. Ha tehát ezek a jelenségek köztünk felismerhetők, mint a krisztusi és apostoli üzenetközvetítést helyettesítő vagy akárcsak színesíteni akaró próbálkozás, akkor ezt egyféle jelzésnek kell értelmeznünk. Azt jelzi, hogy az általunk megszólítottak unják a hagyományos üzenetközvetítés módszerét. Ebben a változtatásban az is megfigyelhető, hogy maga az üzenet elveszíti életmentő jelentőségét, és az igehirdetés leginkább csak mintegy kötelező programrész jelenik meg az előadók nyelvén.

 

Ismételten: ha gyermeked vagy társad figyelmetlenül az úttestre lép, miközben egy sebesen száguldó kamion közeledik felé, mit teszel? Elénekeled neki rap nyelven a figyelmeztetést vagy rákiáltasz, és karját megragadva visszarántod a veszélyes környezetből? Ha énekelsz vagy szerepjátékban adod elő veszélyben levő társad számára a figyelmeztetést, akkor biztos, hogy nem ismerted fel te magad sem a veszély komolyságát. Ha kiáltasz, és kiáltásodban benne rezeg a féltés és segíteni akarás hangszíne, akkor valóban segíthetsz. Megvan az éneklésnek és a tanító előadásnak is az ideje és a helye, sőt a közösségformáló vidámságnak is, de nem csupán ebből áll az élet! Nem ez a fődolog, és nem musical-tanítványságra kaptunk elhívást, nem is valamiféle keresztyén szórakoztatóipar alkalmazottai vagyunk, hanem felelősséggel felruházott követek, akiknek oldása és kötése a mennyei akarat evilági meghirdetését hívatott kifejezni (Mt 18,18).

 

Van egy téves képzet közöttünk, keresztyén emberek között, mely döntéseinket is meghatározóan befolyásolja. Nem úgy teszünk gyakran, mintha az volna a helyes és követendő módszer, melyet a tömeg éljenez. Ha valamely keresztyén program köré nagy sereg ember, főként fiatal érdeklődő gyűlik, akkor az már biztos, hogy jó! De valóban biztos, hogy az a jó? Nem tévesztjük össze a jelzőket a mondatunkban? A helyes és az érdekes között minőségi különbség van!

 

Jézus Krisztus – akinek szava reménység szerint minden vitán felül áll köreinkben – még földön járása idején meghatározta háza népe dolgát. Értelmezzük szavait és alkalmazzuk a keresztyén gyülekezet mai helyzetére! A Mk 13,34–37-ben olvasható tanításában egy képet használ, segítve helyzetünk és a feladatunk megértését. Urunk olyan házról beszél, ahonnan a gazda idegenbe készül, de mielőtt elmenne otthonról, mindenkinek megszabja a feladatát. Végül azt is elmondja, hogy váratlanul fog visszatérni. A szolgáknak két fontos dologra kell figyelni: a saját – Uruk által személyesen nekik adott – munka elvégzésére, amely mindig harmonizál a többi szolga által végzett munkával; és a másik: hogy Uruk megjövetelére elkészüljenek. Legyenek készen, de legalább is szorgalmasan kezdjék el annak teljesítését (Lk 12,47–48), és ne aludjanak, de ne is a szórakoztató dolgokra fecséreljék idejüket, amikor a cselekvés ideje van.

 

A talantumok (Mt 25,14–30) és a minák (Lk 19,12–27) példázata az Úr szolgáink adott szolgálati szabadságról úgy szól, mintegy vállalkozás találékony készségéről, melynek főcélja az Úr kincsének nyeresége. Ez azonban egyáltalán nem felhívás a szolgálati módszer önkényes megválasztására, sem a szolga egyéni népszerűségének hajszolására. Sokkal inkább figyelmeztető éle van: számon kéri az Úr mindazt, amit bizalmas szolgáira bízott. A Mt 24,45–51 és az ezzel párhuzamos Lk 12,42–46 idézetében feltűnik egy bizonyos szolgai magatartást ábrázoló részlet: „Késik az én Uram, és elkezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, elkezdeni enni, inni és részegeskedni…”. Ez a jézusi jelzés háza népe magatartásának változásáról nagyon sok mindent előre elmond a mai, keresztyéni félreértésekkel és helytelen szemlélettől terhelt időszakról. A szolgáról beszél, aki nem hitetlen. Nem azt mondja a szolga, hogy nincs Ura ennek a háznak, sem azt, hogy nincs aki visszajöjjön, hanem kezdi szabadon értelmezni az Urától kapott megbízását. Úgy gondolja, hogy a kapott felhatalmazás (Mk 13,34 „átadta szolgáinak a hatalmat”) alapján önkényesen járhat el, és a sajátos helyzetértelmezéséből eredően önös céljai érdekében átalakítja az Úr házának rendjét. Krisztus ezen szolgájának sorsa: „kettévágatja és a hűtlenek sorsára juttatja.”

 

Nem a népi elvárások, nem is a korszellem által sugallt modernkedés, sem egyéni vagy kiscsoportok érdekeinek kiszolgálása a hű szolga feladata, hanem egyszerűen és kizárólagosan az Úr rendelésének teljesítése, – híven ragaszkodva Ura szavaihoz – még akkor is, ha ez napjainkban kevésbé népszerű. A feladatához, megbízatásához hűségesen ragaszkodó szolgákat ma sok kritika éri. Unalmasnak, beszűkültnek, túlságosan merevnek nevezik őket, és emiatt frusztrálttá válnak ezek a szolgák saját környezetükben is. A helytállásnak azonban nincs más alternatívája, csak a hűség. Az Úr rendelésének és nem emberi elvárásoknak kell megfelelni!

Lukács Tamás lelkipásztor

 

 


 

Ébredj rá hívatásod értékére!

 

Ef 5,14b-17 - „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata."

 

Isten bölcs terveként jött létre a Krisztus gyülekezete, mely a történelem különféle változásai között is a kinyilatkoztatott isteni akarat hordozója. Minden álszerénykedéstől mentesen, ezzel a bizonyossággal nézhetünk szolgálati feladatainkra. Viszont azzal a ténnyel is számolnunk kell, hogy a sok különféle harcban el-eltérünk az adott iránytól, az Úr által elénk élt lelkülettől. Állandó igei kontrollra van szükségünk, hogy mindvégig azok legyünk és maradjunk, akikké elhívatásunkban Urunk rendelt bennünket.

 

Sokan vannak, akik lelki álomkorban szenvednek. Ábrándok, dédelgetett illúziók, vagy a fejre mért súlyos ütések merítették mély álomba őket. Másokat önigazságuk tudata, fel nem dolgozott indulatok, esetleg a szolgálati környezetük bántása, a világ szomorúsága juttatta tardémába. Ez pedig halált szerez (2Kor 7,10). Oswald Chambers írja egyik munkájában, hogy „Ha a személyes szomorúságot nem dolgozzuk fel a maga vonalán, pesszimista álomba fog ringatni minket.” A szellemi sekélyesség természete az, hogy eltűrjük magunkban, elfogadjuk önmagunkat feldolgozatlan szomorúságainkkal, magyaros kesergéseinkkel együtt, olyan – talán sokszor észrevétlen – változás áldozataivá válva, melyben egyszerűen alkalmatlanná válunk a Szent hiteles szolgálatára. Vitathatatlan tény, hogy a hazai lelki-szellemi környezetben Isten szolgáit sokféle sokkoló, vagy éppen bódító hatás éri. Itt van például újkeletű jelenségként a gyülekezet tagjainak vagyoni rétegeződése. Megjelentek a keresztyén vállalkozók, itt-ott már fellelhetők az újgazdagok, és természetszerűleg kíséri e jelenséget az általunk még nem látott mértékű elszegényedés esete. Isten szolgáinak teherbíró képességét próbálja az ifjakat, de talán még az idősebb korosztályt is mételyező – a vízcsapból is állandóan „csöpögő” – erotika, szex-kultusz és annak minden vonzata: diszkó-zene, kihívó, csábító öltözködési szokások, degradálódó viselkedés-kultúra; de itt említendő még az erőszak-, az okkult dolgok reneszánsza és tengernyi más keresztyén kultúránkat deformáló hatás.

 

Az Ige szolgája sokszor nem is tudja, mi történt a nyáj egyik-másik tagjával. Ellenségessé lett, sértődékeny és összeférhetetlen. Az oly nagyon vágyott és sok fáradsággal megvalósított békesség és rend szinte pillanatok alatt veszélybe kerül. Mintha nem is volna haszna a sok áldozatnak, fáradságos munkának: a megbékített újra összevész, a megintett nem fogadja el az intelmet, a gazdagodó egyre fösvényebb, és így tovább. Aztán a szolga elfárad, kesereg, kilátástalanságba jut. Elismerésre, sikerekre vágyott, és nem marad más számára, csak a lelki romok újbóli és sokadszori építgetése.

 

A látszólagos kudarcok sorozata valóságos lelki deformitást eredményezhet Isten szolgáiban. Elmúlik az ifjúkori üdeség – de nem csupán az életkor előrehaladása miatt –, csökken a problématűrő képesség, fokozódik a bizalmatlanság és az ingerültség. Ami pedig a legsúlyosabb része ennek az állapotnak az, hogy mindez jogosnak és természetesnek tűnik önmagunkban. És ez az a bódulat, keresztyén álomkor, amiről fentebb már szóltam.

 

Szükségünk van az ébredésre! Mi, baptista hívők, a gyülekezetek különféle szolgálatában forgolódó munkatársak fokozatosan eltorzultunk. Elveszítettük a tűrőképességünket, de lagalább is nagyon összezsugorodott az. Elillant belőlünk a testvéri kapcsolathoz elengedhetetlenül szükséges előlegezett bizalom és másik iránti – mindenek ellenére megújuló – tisztelet. Űzzük ki magunk közül a gyanakvást és a bizalmatlanságot! Rideggé és elutasítóvá tesz ez. Miért ne lehetne kellemes, otthonias, családias az egyházunk és a gyülekezeteink?! Nyilvánvaló tény, hogy botlások, bűnök mindig vannak, de – azok biblikus lerendezése mellett – nem kell az egész egyháznak nyomozóhatósággá lennie, hanem élhet azzal az ígérettel, melyet János apostol tolmácsol: „Ha valaki látja, hogy testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak...” (1Jn 5,16).

 

Lelkületváltást javasolok és sürgetek. Olyan sok volt már a kritikából és hibáztatgatásból! Forduljunk a béketeremtés és egymás maradéktalan elfogadása irányába! Tegyük egyházunkat és gyülekezeteinket a „béke szigetévé”, ahova biztonsággal menekülhetnek az arra vágyók. Krisztusban hívők imádkozzunk egymásért, látogassuk meg egymást, beszélgessünk, készítsünk közös programokat! Vegyünk részt a gyülekezeti rendezvényeken! Csitítsuk el a rossz hírek terjesztgetőit! Mi örömhír hordozóivá rendeltettünk. Még tovább megyek: miért ne lehetnénk hűséges barátok?!

Lukács Tamás