|
Nagypéntek látható és titkos eseményei
Nagypéntek drámai eseményeit mondja el a Biblia:
„Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig
kettéhasadt, a föld pedig megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt
szentnek feltámadt a teste…”(Mt 27,50–53)
A haldokló Krisztus utolsó hangja: micsoda megrendítő kiáltás! Megrendíti mindazokat, akik figyelnek rá.
Hangjával együtt elszállt a lelke is a meggyötört testből. Aztán csend lett. Már nem mozdul az ajak,
nem formál újabb tanító példázatot a nyelv. Megszűnt beszélni. Nem hirdeti az igazság igéjét, nem
vívja – a menteni akarás szeretetével – az Ige csatáját. Véget ért a földi pálya. Felülkerekedett,
győzött a hazugság. A világra ereszkedő drámában elárvultan, zavartan, értetlenül feszengnek
mindazok, akik gyönyörködtek tanításában és szellemiségében. Ekkora már a hazugság fiai is némák.
Befogja szájukat a képmutatás. Nem illik kárörömmel viháncolni egy bitófa alatt. Még megszólnák őket
az emberek. De szívükben azért ott kalapál a megkönnyebbülés: „Elnémítottuk, többé nem kell
bűnösnek éreznünk magunkat az ő jelenlétében!” – Nincs is itt már semmi látnivaló. Jöhetnek a
temetkezésben segítkezők…
Vagy mégsem?! A fizikai látás elől rejtetten, de elemi erővel telik be a tér, az idő. Valami történik!
Egy láthatatlan kéz újrarendezi az eseményeket. És akkor valami ránehezedik a világra. A halálos
kínban elgyötört test ott van a kereszten. Már nem mozdul. Elhagyta az élet, az erő. De ahogy
meghal, azonnal megrázkódik a föld, a teremtettség, és az Isten részére fenntartott templomi
szenthelyet elválasztó függöny érthetetlen módon elhasad: emberkéz érintése nélkül szakadt
szét „a kárpit”. Út nyílt a szentek szentjébe. Egy térré vált, amit eddig kettőnek tudtak az
emberek. Isten elzárt világa és az emberek világa egybenyílt. De ki tette ezt? És mi az a sötétség,
ami e pillanatban a tájra és ellenségei szívére nehezül? Mi ez a nyugtalanító érzés?! Valaki jár itt,
valami titokzatos történik! Szorongat a felismerés: „Hát mégis köze volt a Megfeszítettnek a szentély
titkos és félelmetes Lakójához! – Amint a kereszten függő meghalt, az Örökkévaló, a Láthatatlan
elhagyta félhomályos földi lakhelyét, és kilépett az emberek világába. Vele élet szállt sok rég elhunyt
szent testébe! A külsőségeikben oly vallásos emberek ott megfeszítették az „igazságot”, de
meg is rendült az ő templomuk. Most azonban új templom épül. Kő- és cédrus nélküli templom
bontakozik ki hívei szent közösségében.
Isten hatalmát nem győzhették le, Igéjét sem némíthatták el. Karjának ereje nem fogyatkozott meg.
Ellenségei ugyan megölték Krisztust, akiben a teremtő Isten gyönyörködött, de ő, az élet Ura még
a halál felett is győzött. Harmadnapra élettel tele megjelent hívei között.
Beteljesedett a Krisztusról látott ezeréves látomás: „Mert nem hagysz engem a holtak hazájában,
nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van
tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (Zsolt 16,10–11)
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo |
