Gondolatok
"És íme..."

Nagypéntek látható és titkos eseményei

 

Nagypéntek drámai eseményeit mondja el a Biblia:

„Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig

kettéhasadt, a föld pedig megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt

szentnek feltámadt a teste…”(Mt 27,50–53)

 

A haldokló Krisztus utolsó hangja: micsoda megrendítő kiáltás! Megrendíti mindazokat, akik figyelnek rá.

Hangjával együtt elszállt a lelke is a meggyötört testből. Aztán csend lett. Már nem mozdul az ajak,

nem formál újabb tanító példázatot a nyelv. Megszűnt beszélni. Nem hirdeti az igazság igéjét, nem

vívja – a menteni akarás szeretetével – az Ige csatáját. Véget ért a földi pálya. Felülkerekedett,

győzött a hazugság. A világra ereszkedő drámában elárvultan, zavartan, értetlenül feszengnek

mindazok, akik gyönyörködtek tanításában és szellemiségében. Ekkora már a hazugság fiai is némák.

Befogja szájukat a képmutatás. Nem illik kárörömmel viháncolni egy bitófa alatt. Még megszólnák őket

az emberek. De szívükben azért ott kalapál a megkönnyebbülés: „Elnémítottuk, többé nem kell

bűnösnek éreznünk magunkat az ő jelenlétében!” – Nincs is itt már semmi látnivaló. Jöhetnek a

temetkezésben segítkezők…

 

Vagy mégsem?! A fizikai látás elől rejtetten, de elemi erővel telik be a tér, az idő. Valami történik!

Egy láthatatlan kéz újrarendezi az eseményeket. És akkor valami ránehezedik a világra. A halálos

kínban elgyötört test ott van a kereszten. Már nem mozdul. Elhagyta az élet, az erő. De ahogy

meghal, azonnal megrázkódik a föld, a teremtettség, és az Isten részére fenntartott templomi

szenthelyet elválasztó függöny érthetetlen módon elhasad: emberkéz érintése nélkül szakadt

szét „a kárpit”. Út nyílt a szentek szentjébe. Egy térré vált, amit eddig kettőnek tudtak az

emberek. Isten elzárt világa és az emberek világa egybenyílt. De ki tette ezt? És mi az a sötétség,

ami e pillanatban a tájra és ellenségei szívére nehezül? Mi ez a nyugtalanító érzés?! Valaki jár itt,

valami titokzatos történik! Szorongat a felismerés: „Hát mégis köze volt a Megfeszítettnek a szentély

titkos és félelmetes Lakójához! – Amint a kereszten függő meghalt, az Örökkévaló, a Láthatatlan

elhagyta félhomályos földi lakhelyét, és kilépett az emberek világába. Vele élet szállt sok rég elhunyt

szent testébe! A külsőségeikben oly vallásos emberek ott megfeszítették az „igazságot”, de

meg is rendült az ő templomuk. Most azonban új templom épül. Kő- és cédrus nélküli templom

bontakozik ki hívei szent közösségében.

Isten hatalmát nem győzhették le, Igéjét sem némíthatták el. Karjának ereje nem fogyatkozott meg.

Ellenségei ugyan megölték Krisztust, akiben a teremtő Isten gyönyörködött, de ő, az élet Ura még

a halál felett is győzött. Harmadnapra élettel tele megjelent hívei között.

 

Beteljesedett a Krisztusról látott ezeréves látomás: „Mert nem hagysz engem a holtak hazájában,

nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van

tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (Zsolt 16,10–11)

 

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

 
Üzenet a 2016. év elején

A pótolhatatlan ékszer

 

Az emberi szépség elsősorban a „belső ember” kisugárzásából fakad, mely tündöklik az arcon és kifejeződik

minden emberi megnyilvánulásban is. A krisztusi értékrendet kortársaink lebecsülik, pedig ez emberi

nemességünk alapját jelenthetné. E kincsestár egyik legszebb darabja a becsületesség.

           

A becsület drága ékszer, ékessége a hívő embernek, de természetesen mindenki másnak is. Ha egyszer

elvész, pótolhatatlan veszteség éri az embert. A kárvallott kísérletezhet annak helyettesítésével,

próbálkozhat pótolni azt evilági nyereséggel, álarcok felvételével, de – ha előbb nem, az utolsó

lépéseknél – rá fog jönni, hogy pótolhatatlan veszteség érte. A becsületességből eredő belső tartást

és tisztaságérzetet vissza nem nyerheti senki semmiféle evilági pótszer által. Gondoljunk itt vagyonra,

pénzre, hatalomra, vagy sikerre. Sem ezek, sem képmutatóan felvett mesterkélt pózokban tetszelgések

nem adják vissza az eltékozolt „becsület-ékszert”.

 

Ma különösen fontos az apostoli figyelmeztetésre figyelnünk: „Igyekezz kipróbált emberként megállni

az Isten előtt!” – olvashatjuk az új fordítású Szentírásban, vagy „Igyekezzél, hogy Isten előtt

becsületesen megállj!” – mondja ugyanezt a Károli fordítás a 2Tim 2,15-ben.

 

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

 
Évforduló

 

Minden évforduló arra késztet bennünket, hogy többet foglalkozzunk a gyorsan múló idő és az életidő kérdésével.

A Zsoltár 90,9b így fokuszál e kérdésre: megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.”

„Az idővel minden kísérletünk kudarcot vallott. Mindössze arra vagyunk képesek, hogy mérjük, de kilépni nem tudunk belőle. S kiváltképpen: nem tudjuk megállítani vagy visszafordítani.” – fogalmaz Hankiss Elemér.

Nem tudjuk megállítani, sem visszafordítani az időt. Arra viszont van lehetőségünk, hogy helyesen éljünk vele. Erre tanít bennünket a Szentírás.

Az istenfélő bölcs, a fentebb említett zsoltár írója ekként fohászkodik: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”(12. vers) Legyen ez a kérés a mi imádáságunk is, és kezdjük ezzel az új évet!

Istentől áldott új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak!

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2